Hello again, it's you and me
Kinda always like it used to be
Sippin' wine, killin' time
Tryin' to solve life's mysteries

How's your life? It's been a while
God it's good to see you smile
I see you reachin' for your keys
Lookin' for a reason not to leave

If you don't know if you should stay
If you don't say what's on your mind
Baby just breathe
There's nowhere else tonight we should be

You wanna make a memory?

I dug up this old photograph
Look at all that hair we had
It's bittersweet to hear you laugh
Your phone is ringin' I don't wanna ask

If you go now, I'll understand
If you stay, hey, I got a plan

You wanna make a memory?
You wanna steal a piece of time?
You can sing the melody to me
And I could write a couple lines
You wanna make a memory?

If you don't know if you should stay
And you don't say what's on your mind
Baby just breathe
There's nowhere else tonight we should be
We should be

You wanna make a memory?
You wanna steal a piece of time?
You can sing the melody to me
And I can write a couple lines

You wanna make a memory?
You wanna make a memory?

Van egy álom, amit te szeretnél.
Tegyek félre mindent a kedvedért,
hogy már nincsen messze a kánaán,
meg ott majd a szabadság vár reám.

Na, na, na, na, na, na, na
Hipnotizőr király!
Na, na, na, na, na, na, na
Hipnotizőr király!
Na, na, na, na, na, na, na
Hipnotizőr király!
Na, na, na, na, na, na, na
Hipnotizőr király!

Majd te mondod, hogy merre kell menni,
csukott szemmel csak abban hinni,
hogy már egyedül biztos nem menne,
hogy az ember elveszett lenne.

Azt mesélted, hogy ott lesz a hegyen túl,
ahol a hegyek csúcsa az égbe nyúl,
meg hogy szeljük át az óceánt,
ott az édes élet íze vár.

Becsuktam a szemem,
megszédült a fejem,
amit mondtál
elhittem neked.

De túl a hegyeken
nem fogod a kezem,
nem táncolok,
mint egy marionett.

I let it fall, my heart,
And as it fell, you rose to claim it
It was dark and I was over
Until you kissed my lips and you saved me

My hands, they're strong
But my knees were far too weak
To stand in your arms
Without falling to your feet

But there's a side to you
That I never knew, never knew.
All the things you'd say
They were never true, never true,
And the games you play
You would always win, always win.


But I set fire to the rain,
Watched it pour as I touched your face,
Well, it burned while I cried
'Cause I heard it screaming out your name, your name!

When I lay with you
I could stay there
Close my eyes
Feel you're here forever
You and me together
Nothing gets better

'Cause there's a side to you
That I never knew, never knew,
All the things you'd say,
They were never true, never true,
And the games you play
You would always win, always win.

But I set fire to the rain,
Watched it pour as I touched your face,
Well, it burned while I cried
'Cause I heard it screaming out your name, your name!

I set fire to the rain
And I threw us into the flames
Well, it felt something died
'Cause I knew that that was the last time, the last time!

Sometimes I wake up by the door,
That heart you caught, must be waiting for you
Even now when we're already over
I can't help myself from looking for you.

I set fire to the rain,
Watch it pour as I touch your face,
Well, it burned while I cried
'Cause I heard it screaming out your name, your name

I set fire to the rain,
And I threw us into the flames
Well, it felt something died
'Cause I knew that that was the last time
The last time, oh, oh!

Let it burn
Let it burn
Let it burn

I heard that you're settled down,
That you found a girl and you're married now,
I heard that your dreams came true,
Guess she gave you things I didn't give to you,
Old friend, why are you so shy?
Ain't like you to hold back or hide from the light,

I hate to turn up out of the blue uninvited,
But I couldn't stay away, I couldn't fight it,
I had hoped you'd see my face,
And that you'd be reminded that for me it isn't over,

Nevermind, I'll find someone like you,
I wish nothing but the best for you, too,
Don't forget me, I beg,
I remember you said,
"Sometimes it lasts in love,
But sometimes it hurts instead,"
Sometimes it lasts in love,
But sometimes it hurts instead, yeah,

You know how the time flies,
Only yesterday was the time of our lives,
We were born and raised in a summer haze,
Bound by the surprise of our glory days,

I hate to turn up out of the blue uninvited,
But I couldn't stay away, I couldn't fight it,
I had hoped you'd see my face,
And that you'd be reminded that for me it isn't over,

Nevermind, I'll find someone like you,
I wish nothing but the best for you, too,
Don't forget me, I beg,
I remember you said,
"Sometimes it lasts in love,
But sometimes it hurts instead,"

Nothing compares,
No worries or cares,
Regrets and mistakes, they're memories made,
Who would have known how bittersweet this would taste?

Nevermind, I'll find someone like you,
I wish nothing but the best for you,
Don't forget me, I beg,
I remember you said,
"Sometimes it lasts in love,
But sometimes it hurts instead,"

...csak az előbbi idézet kiváltja belőlem, hogy belegondoljak abba, ami még számomra érthetetlen, mint sok egyébb...hogy mi oka annak, hogy nem vagyok egy feminista tipús nem tudom, de sorozatosan alátámásztják a tények, hogy ez már nem is igen fog megváltozni sem...a családban mindig is a férfi tagúak mellett tettem le voksom...az egyetlen szó amit kételkedés nélkül elhittem, az egyetlen akinek szavát nem kérdőjeleztem meg, akinek a szavára rögvest cselekedtem az az édesapám szavai voltak...ugyanigy voltam a nagyapámmal is...akit igaz nagyinak szólitottam...előbb rohantam utánna a szekér felé és feljártam vele a környező összes mezőt, mint a nagymamám mellet tanultam volna főzöcskézni.  nagymamámnak és édesanyámnak maradt a nővérem, aki teljesen a nyomdokaikba lépett helyettem is és mindabba, amiből én nem kértem...tehát azt sem mondhatom, hogy nem volt ez kész tény és nyilvánvaló mindenki számára, mert sosem volt titok...én vagyok a család fekete báránykája...és igy lett belőlem a család férfi tagjainak női tagja...a csajok pedig egyesültek nélkülem...ez nem is változott ma sem...tehát most nem vagyok a családom kedvence, ugyanis az én csapatom megszünt létezni, amit egyedül képviselni nem könnyű dolog...sok mindent fel kell adnom és dacaimból engednem, mert nincs kivel küzdjek, sajnos a jelszavam: Egyedül nem megy...hát nekem nem is...igy tehát inkább engedek mitsem szembeszállok...egyenlőre ezt látom jó stratégiának...kicsit olyan hangvétele lett ennek, és a tárgytól olyannyira eltérő, de mintha éppen harcba lennék a családommal...de erről szó nincs...csak kicsit tágra sikeredett az eszmefuttatásom...aminek tehát a lényege , az előbbi idézethez kapcsolódva, hogy mennyire szivás az öregkor...nem szeretek a nagymamához látogatóba menni, hisz a nagyapám már nem vár és igy folyton sirnom kell...nembeszélve arról, hogy a nagymama az összes nem létező öngyilkossági hajlamot előhivja az emberből, azt hallatván, hogy az ő élete csupa szenvedés és mikor jön már el az ő ideje...szóval ettől jobb szeretem megkimélni magam...de milyen önzőség is ez...hisz bennem még megvan az élni akarási vágy és csodálkozom azért, hogy benne miért nincs? az emlékek nem tartanak életben...

Leszáll az este. Szavak keringenek a foszladozó ég alatt,
kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is.
Fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az idő.
A keringő szavak után nyúlok, leírok egyet-kettőt, elmúlik
egy nap. Zúg, zakatol az Idő. És telik. És múlik.
Aztán megáll.
Ilyenkor végtelenül lelassul minden. Minden másodperc, mint egy
izzadságcsepp, elindul a homlokomon, csillogó ösvényt hagy maga
után, a szemembe csíp, már az arcomon gördül, iszonytatóan lassan
folyik, alig látni, hogy mozog és nem törölhetem le, nem, csak
kínoz, végre az államra ér és
lecsöppen.
És azonnal elindul a másik. Lassan, őrült lassan.
Újra eltelik egy nap.
Izzadó hátam a szék támlájához tapad, csöng a telefon,
aztán elhallgat. Megmoccan az Idő. Lezuhanyzom, az ablakhoz
megyek. Határozottan érzem, hogy megfeszül,
akár egy húr, pengésre készen. Tervezni kezdek,
térképeket terítek magam elé, számolok. Verset írok,
gitározom, lüktetek. És megremeg és megpendül és
újra zúg, zakatol, cseng-bong az idő. Hallhatatlan hangja
szétfeszíti a teret, a léleknek zenél.
Megint elmúlt egy nap nélküled.

...kemény dió ez az önállóság, nem is értem pontosan min is változtat az egész vagy miben nyilvánul meg leginkább, mégis megváltoztatja az embert önmagát és az emberekkel való kapcsolatát...kiskorom óta álmodom arról, hogy majd ha egyszer végre nagyleszek...ha majd elmegyek inennen...ha majd nem ti fogtok eltartani...ha majd nem kell engedélyt kérnem...majd akkor...és eljött az idő...túl már a 18-on is, átlépve a felnőtté válás nagy kapuját, de valahogy még mindig ott érzem magam a küszöbön állva...pedig már el jöttem otthonról...és engedélyt sem kell kérnem senkitől, a lépéseimért és azok következményeiről is én felelek...tehát nagy álmom volt annó, ha majd betöltöm a 18-at egy garzonba költözök és egyedül lakom majd és én megyek majd a számlákat kifizetni...akkor ez is olyan felelőségtudatos munkának tűnt...elmenni és kifizetni a számlákat, de az a rész, hogy miből fizetem majd valahogy kimaradt a részletekből...a szüleim sokszor meg is kérdezték, ha elmegyek miből fizetem majd a számláim? és akkor kicsit belegondoltam...arra nem kellenek, hogy meghallgassam amit mondanak, arra nem, hogy megmondják mikor jöjjek haza...de arra igen...arra igen, hogy elküldjék a számlára a pénzt, majd aztán én kifizetem. Most ott tartok, hogy egy garzonban lakom...messze tőllük, a számláimat én fizetem és nem ők...mégis ott vagyok ahol a part szakad...ha az ember kicsit is megérzi milyen önállónak lenni a nagyvilágban, egyedül letenni valamit az asztalra, ha az nem is olyan nagy, nem várni arra, hogy megfőzzék az ebédet, hanem megfőzni és utánna elmosogatni, tehát a legapróbb részletektől a legfelelőségtudatosabb munkáig mindent egyedül elvégezni büszke dolog...és akkor amikor az ember  valahol mégis elreked ezen az úton haladva, keményen bántja a büszkeséget, ha újra segitséget kell kérni...nem biztos, hogy ezzel mindenki igy van, de nálam igen...úgy érzem senkinek nem tartozom magyarázattal, ne kérjenek számon! most mégis haza vágyom...elértem amit akartam és nem olyan jó buli, mint otthon lenni, a tiltások ellenére esténkét kiszökni, dacolni és ellenkezni végül mindent belátni...haza vágyom, oda ahol felnőttem, de milyen kár, hogy Te akinek a legtöbb beszámolni valóm lenne már nem vársz otthon megteritett asztallal, nem kérsz számon, hogy hová megyek...indulok...hova tartok?...milyen kár...

"Nem merek aludni, mert félek, hogy rám talál,
A tudat, hogy akit szeretek, tőlem távol áll...
Azt szeretném, ha itt lennél velem,
Egész éjszaka csak Te meg én, kettesben...
Veled tölteném minden percem,
Lágyan hozzád bújnék, s füledbe súgnám, szeretlek kedvesem!"

... a legjobb, hogy valójában vagy nekem... és megnyugtatsz teljesen...

(mégsem tudok aludni...valamitől félek még...)

újra igényt érzek arra, hogy irjak...mint emlitettem verseket semmiképp, egyszerűen nem megy, se türelmem, se ihletem vagy mi a szösz...csak arra, hogy leirjam és valahogy megszabaduljak mindattól ami belülről nyomaszt...nem is különösebben arra van igényem, hogy bárki megértsen majd ezáltal, sem azért, hogy akárki is majd jobban megismerjen és se többet se kevesebbet nem szeretnék elárulni magamról mint eddig...de mégis kicsit többet adnék magamról magamnak...a legtöbb értelmet abban látom a blogolásomnak, hogy egyszerűen jól esik elolvasni azt , amit egyszer már leirtam, kicsit úgy tudom olvasni az irásaim, mintha azt valaki más irta volna, legszivesebben egy kommentet is hagynék magamnak, majd ha visszatérek önmagamhoz, hogy figyelj itt nagy problémák vannak veled...ébredj! annyira hatalmas lustaság ölel körül, amit aligha letudok vakarni magamról...ami a legjobban zavar, hogy rohadtul sok hazugsággal nyomasztom magam...most nem is értem, hogy kinek akarok ezzel jót? magamnak, vagy a környezetemben hagyok mindenkit lógva egy-egy félszavas magyarázattal a viselkedésemmel kapcsolatban...az igazság túl bonyolult lenne, de kinek is?

Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki.

Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ez után a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! Szeretlek! És nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.

A napokban olvastam néhány blogot és sokan úgy érzik a blogjuk mindent elárul rólluk, abban megvan mindaz, ami ő maguk...és akkor elgondolkodtam...én ez lennék? elkezdtem olvasgatni a saját blogom...olvastam sorra a verseket, amik már rég nem saját irások...képtelen lennék össze rakni szavakat úgy, hogy az az legyen aminek szántam...nem értem már én sem a szavaim jelentését...de ami a legrosszabb nem tudom kezelni őket, a szavaknak hatalmuk van és ezt valaha értettem, de most semmiképp...csak beszélek és irok értelem nélkül...kimondom, leirom vagy gondolom, teljesen mindegy...de ez nem én vagyok...vagy csak szeretnék nem én lenni...lassan elhiszem, amit elhitetni akarok...itt kivül...de a blogomban minden előjön...nem tudok vidám verseket irni...talán néha előjön néhány, amikor pozitiv energiára van szükségem, hogy néha én is biztassam magam, hogy igen ezt kellene tegyem...akik ismernek a való életben, sokszor kérdezik, hogy mi ez? mi ez amiket ide leirok...én soha nem vagyok boldog? miért nem irok vidám verseket? és mindezt sokszor magamnak is felteszem...nem vagyok boldog? és a leggyarlóbb embernek gondolom magam, mert soha nem érzem elégnek azt ami van...külföldre utaztam több alkalommal is és szebbnél szebb helyeken jártam, ami akkor abban a pillanatban mégsem tett boldoggá, gyönyörű volt, körülnéztem, mindenki önfeletten mosolygott, engem mégsem hatott meg, nem töltött el lázzal az amit látok...ilyenkor olyan üresnek érzem magam...ha megkérdezem magamtól mi az ami hiányzik, mit szeretnék kivánni, nem tudom mi lenne az...és nem azért mert mindenem megadatott...de mégis mindenem megvan, és én értem ezt, és e szerint élek, nincs hiányom semmiben, de mégis...hogy lehetek mégis...mégis boldogtalan...soha nem örültem még semminek...semminek nem örültem igazán...azt hiszem ezért kapom sorra ezeket a jeleket...jeleket, amik megviselnek...de túl lépek rajtuk, anélkül, hogy érteném...mi a céljuk?(...)

...a napokban álmatlanság gyötör, nem tudnám pontosan elmesélni mi is okozza, de talán ami a legmeghatározottabb okalehet, az a "magány"...a lelkem magányos és nagyon fél...félek elaludni, félek attól, hogy senki nem vigyázik rám...épp ezért én örködöm magam felett...ilyenkor eluralkodnak fölöttem a szörnyű gondolatok, s oly kevés vagyok mindehez...nem győzök harcolni ellenük...mióta elmentél csak magamra számithatok, de nem baj ez...talán nem...hiányzol...de mégsem...úgy értem elfogadtam azt, hogy ennek célja van...de kérlek még vigyázz rám, néha érj hozzám, néha gyere el és mond azt, hogy nincs mitől féljek...érezzem, azt, hogy hozzád érhetek, ha olykor gyötör az álmatlanság...

"Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten."

Egyszerű és mély igazság ez: minél jobban megszenvedek valamiért vagy valakiért, annál jobban szeretem.

Tudod olyan ritkán jön össze, hogy két ember igazán szeresse egymást. Vagy az egyik szerelmes és a másik elfogadja vagy csak valami összetartja őket. Fogadj meg tőlem egy tanácsot: ne okozz másoknak bánatot, meg szenvedést. Ha szereted őt, úgy tedd, hogy ő is boldog legyen. Hisz olyan rövid ez az élet és annyira kevés jó dolog jut belőle, hogy azt a pici kis örömet el kell fogadnunk ami néha jut.

Mondd, szeplős, ha egyszer nekünk is lesz gyerekünk, hogyan fogjuk nevelni? Ugye, a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, amíg te nem voltál nekem, és én nem voltam neked? Mondd, szeplős, szoktál te olyant gondolni, hogy még az egész élet előttünk áll? Ugye, te nem vagy olyan, hogy csak egy-két napra előre gondolkozol? Mert én ilyen voltam, amíg te nem voltál. Néha még ilyen sem. Néha az is hidegen hagyott, hogy holnap mi lesz. Valami lesz – rángattam a vállamat -, és ha semmi sem, az is közömbös. Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál.

Nem...a mi gyermekünk soha nem lesz egyedül, mert a mi szerelmünk örökké körül öleli majd, a legmagányosabb napokon is. Mi ott leszünk neki és ott leszünk egymásnak is. Szerelmed minden pillanatát élvezem, a jelent, a multat s a jövőt is, minden időn át boldognak látom magam melletted. Én csak veled létezem és a  minden sem mindegy már, ha veled lehetek mert te vagy nekem a mindenem és az életem...ez az igazság...:)

...minden pillanatban hiányzol és vágyom rád...arra vagyom, hogy egészen a

tied legyek...

Zuhantam. Az egyik kezemben a szívét tartottam, a másikban pedig a sajátom. Valamelyiket el kellett engednem, hogy megmentsem magam. Az ésszerű az lett volna, hogy magamat mentem, de ehelyett eldobtam mindenem, amim csak van, hogy vigyázhassak az Ő szívére.

Szerelmes beléd. Vagyis érez valamit irántad, amiről azt hiszi, hogy szerelem.

A szenvedély, a harag, a vágyakozás és a tökéletes sutaság szerencsétlen keverékét.

...........

Örömteli pillanatok...én még mindig érzem az illatod!